fociextra
Menü
 
Hírek

Hírek

Kupasorsolás

A Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészítették a Magyar Kupa második fordulójának párosítását. Az augusztus 28-i játéknapon az Előre SE hazai pályán fogadja az NB II-es ligakonkurens Balmazújváros csapatát.


Szabó Norbert 2 meccs

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága augusztus 13-i ülésén 2 soron következő Magyar Kupa országos főtábla mérkőzésre szóló eltiltást szabott ki Szabó Norbertre, a Geresdlak ellen kiállított orosházi védőre.


Változások Battonyán

Az átigazolási időszak legvégén egy új ember érkezett a Battonyai TK együtteséhez, egy régi motoros pedig elköszönt a társaktól. A határvárosiak leigazolták Aradról a 26 esztendős középpályást, Ioan Caldarast, aki a helyi Athletico együttesétől érkezett. A román légiós az öltözőben Molnár Richárd fogasát „örökölte meg, a 24 esztendős védő ugyanis a jövőben a Csongrád megyei Szentmihály csapatát erősíti.
Fontos foci tudnivalók

Mint ahogy az a július végi labdarúgó szezonnyitó értekezleten elhangozott, a 2013/14-es bajnokság kezdetétől a megyei I. osztályú csapatok számára kötelező lesz a digitális jegyzőkönyv használata. Ezzel kapcsolatban Szpisják Zsolt, a megyei szövetség igazgatója írásban is tájékoztatta az érintett egyesületeket.

A digitális jegyzőkönyvvel kapcsolatos legfontosabb tudnivaló, hogy azt nem szükséges kinyomtatni, amennyiben a csapatoknak nincs szükségük a dokumentumra. A kitöltött oldal előnye, hogy azonnal láthatóvá válik bárki számára a világhálón, az MLSZ adatbank rendszerében. A mérkőzés lejátszását követően pedig frissül a cserékkel, a színes lapokkal, illetve a gólszerzőkkel. Technikai problémák esetén természetesen a hagyományos, papír alapú jegyzőkönyv is használható még.

A megyei igazgató felhívja továbbá a csapatok figyelmét az elmúlt idény fegyelmi határozataira is. Az egyesületek az átigazolási dömping közepette olykor elfeledkeznek új játékosaikat „leinformálni”, vagy éppen a távozó labdarúgóik „menlevelén” feltüntetni ezeket az információk, pedig egy ebből bekövetkező estleges óvásnál az átadó klub is büntethető!


Visszaállt a 14 éves korhatár

Mint arról Szpisják Zsolt megyei igazgató tájékoztatást adott, egy nappal a bajnokság rajtja előtt a megyei egyesületek jóvoltából összejött a kellő számú beleegyezés, így a versenykiírással ellentétben, változatlanul a 14. betöltött életév az U19-es bajnokságban szepeltethető labdarúgók alsó korhatára!


Gradinariu játékjogát felfüggesztették

Vehemens ember hírében áll Dan-Codru Gradinariu, a Kétegyháza SE román játékos-edzője, aminek az egyik nemrégiben lejátszott edzőmeccsen tanújelét is adta. Csapata Gyulán a Termál U21-es gárdájával vívott felkészülési találkozót. Az egyébként sportszerű meccsen a másodosztályú gárda trénere sok kivetnivalót talált Baráth játékvezető működésében, aki már rég nem vezet a kétegyháziaknak bajnokit. Az egyik ilyen esetnél a trénernél elszakadt a cérna, és lefejelte a sípmestert. A találkozónak azonnal vége szakadt, az ügynek nem. Gradinariu játékjogát a megyei igazgatóság fegyelmi bizottsága augusztus 21-ig felfüggesztette. Ekkor kerül sor a párját ritkító eset tárgyalására, vagyis gyanítható, hogy nem ússza meg ennyivel.


Dobozi nehézségek

Nehéz helyzetben van Barcsay Attila, a Dobozi SE labdarúgóinak trénere. A legutóbbi másodosztályú évet 12. helyen záró együttesből öt meghatározó szintű játékos távozott. Sztojka Zsolt és a gólerős Lukucz Mihály Méhkerékre távozott, Wagner Péter Dániel, Bordács Bence és Mészáros Zoltán a Békéscsabai Atleticóban folytatja pályafutását. Pótlásukra a védelemben bevethető Gyuris Zoltán (Békéscsabai MÁV) és Tímári Sándor (Görbeháza), valamint a játékos újrakezdő kapus, Balog István érkezett. A doboziak célja ilyen előjelek után nem lehet más, mint a bennmaradás kiharcolása.


Serdülő csoportok

Az MLSZ megyei igazgatóságán elkészítették a serdülő bajnokság csoportbeosztásának a tervezetét, amely már csak igen nyomós érvek esetén lesz módosítva.

Íme a beosztás. Észak: Sarkad USC, Berényi Gyermek FC, Köröstarcsa KSK, Dévaványai SE, Békési FC, Füzesgyarmati SK, Körösladány MSK, Frühwald-Jamina SE, Gyomaendrőd FC, Kondorosi TE, Mezőberényi FC, Szeghalmi FC, Méhkeréki SE, Békéscsabai MÁV SE.

Dél: Orosházi MTK-ULE (Rákóczi Vasas SE), Medgyesegyháza SE, Kunágotai TE, Mezőkovácsházi TE, Gádoros SE, Battonyai TK, Csorvás SK, Tótkomlósi TC, Mezőhegyesi SE, Nagyszénás SE, Szabadkígyósi SZSC, Szarvasi FC, Csabacsűd SE.


Kopács itt, Kopács ott

Gyorsan megtalálta az angolosan lelépő Kopács Zsolt helyettesét az eleki együttes, amely leigazolta Boruzs Sándort, a Szabadkígyós rutinos támadóját. A távozó középpályás Lőkösházán vagy Kétegyházán folytathatja, rosszabb esetben pedig eltiltás vár rá, mert a hírek szerint mindkét csapathoz hivatalosan elkötelezte magát.


Edzőcsere Battonyán

Másfél héttel a bajnoki rajt előtt edzőváltás történt a második vonalban szereplő Battonyai TK együttesénél. István András, az eddigi tréner munkahelyi feladatait már korábban is nehezen tudta összeegyeztetni a csapat programjával, és most jött el az idő arra, hogy átadja helyét. Az új szakvezető az ifjúságiakkal dolgozó Zsóri Zoltán lesz, aki játékosként a pályán belül is segíti a piros-feketéket, míg a fiatalok szakmai irányítását Daróczi Zoltán veszi át.


Lovas a Hunyadiban

Még sem Orosházára került Lovas Attila, a legutóbbi idényt Tótkomlóson töltő támadó középpályás. A 35 esztendős játékos ehelyett a megyei II. osztály legutóbbi bronzérmesénél, Békésszentandráson kötött ki, ahol eddig is kellően gólerős csatárok „fenték a fogukat” az ellenfelekre. Lovas nem egyedüli újonc lesz, hiszen a kék-fehéreknél tölti az új idényt a III. osztályban az év labdarúgójának választott védő, Steigler Ádám. Az erősítésre nagy szüksége lesz a Hunyadinak, mivel Csipai Csaba, Mochnács Tamás és Fabó Norbert is abbahagyta a focit.

 

 
Kispálya

Kispálya

Strand csapatokat várnak

A szarvasi Kacsa-tó melletti homokos „grundon” szeptember 8-án újra megrendezik a Toldi Kupa strandfoci tornát, amelyre várják a csapatok nevezését. Jelentkezni Tímár Nándornál lehet személyesen a Toldi Sörözőben, vagy a 0620/437-4072-es mobilszámon.

 
Pontos idő
 
Linktár
Linktár
 
 
Partnereink

 

Kondorosi Takarékszövetkezet

 

Hőtechnikai és Gépipari Kft.

 

Kovács és Pataki Kkt.

Könyvelés és adótanács.

A jó könyvelő aranyat ér!

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók száma
Indulás: 2012-02-06
 
Sajtószemle

Lapszemle

Így ért véget a megye kettő

Ez volt a megye három ebben a szezonban

NB II: hat játékostól, így Botistól is búcsúzik a Békéscsaba

Mi történt a megye kettő záró fordulójában?

A megye egy utolsó fordulóján történt

 
Videók

Videók

Meglepődött a beosztáson a Termál elnöke

Elek LE–Mezőkovácsházi TE kupadöntő

Elek LE–Mezőkovácsházi TE kupadöntő összefoglaló (DIGI Sport)

Elek LE–Mezőkovácsházi TE kupadöntő előzetese (Gigacz Balázs)

Mezőkovácsházi TEVárfürdő-Gyulai TFC (2013. 06. 05. Gigacz Balázs)

 
Meteorológia

Helyi időjárás 5 napra

 
Friss sporthírek

Foci- és sporthírek

http://sport365.hu/

 
Világóra és időjárás

 
Megyei II. osztály
Megyei II. osztály : Bajnoki program

Bajnoki program

  2012.02.07. 16:19

Bajnoki program

Megye II. osztály - 2012/2013

 

1. forduló

Battonyai TK–Magyarbánhegyesi FC 2–2, gólszerző: Szilcz, Kovács Z., ill. Lakatos 2. Bucsa SE–Gádorosi LSE 11, gól: Nagy G., ill. Szilágyi V. Köröstarcsa KSK–Vésztői SE 3–2, gól: Varga, Tímár, Földi, ill. Rábai, Lázár T. Mezőkovácsházi TE–Csanádapácai EFC 5–3, gól: Túri, Bozsár, Zábrák, Multyán, Bíró, ill. Varga G. 3. Békésszentandrási HMSE–Csorvás SK 60, gól: Ugrai 2, Tóth A., Rácz R., Bódi, Kiss L. Újkígyós FC–Dobozi SE 50, gól: Czifrák 2, Szabó Gy., Szabó D., Becsei. 

Újkígyóson ott folytatták a felek, ahol tavasszal abbahagyták

Kétegyháza SE–Körösladány MSK 1–4, gól: Hanyecz ill. Bakos J. 3, Papp Zs. Lőkösháza KSK–Szabadkígyósi SZSC 0–0.


2. forduló

Csorvás SK–Mezőkovácsházi TE 1–3, gól: Simon N., ill. Balázs 2, Túri. Csanádapácai EFC–Lőkösháza KSK 6–2, gól: Varga G. 3., Zsadány, Hrobár R., Antal, ill. Kotroczó, Balázs Gy. Szabadkígyósi SZSC–Kétegyháza SE 2–1, gól: Farkas V., Juhász, ill. Tokaji. Körösladány MSK–Köröstarcsa KSK 5–3, gól: Papp I. M. 2, Bakos, Laksteter, Gilik, ill. Bartyik, Bögre, Gál. Vésztői SE–Újkígyós FC 2–1, gól: Lázár Adrián, Vámos, ill. Szalai. Dobozi SE–Bucsa SE 3–3, gól: Komlósi S. 2, Barcsay, ill. Bujdosó, Szabó D., Nagy G. Gádorosi LSE–Battonyai TK 1–6, gól: Liszkai, ill. Putnoki 3, Kukula, Hrabovszki, Kovács Z. Magyarbánhegyesi FC–Békésszentandrási HMSE 1–3, gól: Lakatos, ill. Tóth A., Ugrai, Borgulya.

3. forduló

Battonyai TK–Dobozi SE 3–0, gól: Putnoki 2, Kukula. Bucsa SE–Vésztői SE 1–2, gól: Nagy G., ill. Bradák, Vámos. Újkígyós FC–Körösladány MSK 1–5, gól: Hankó, ill. Bakos 3, Laksteter, Keresztesi K. Köröstarcsa KSK–Szabadkígyósi SZSC 0–1, gól: Grósz Á. Mezőkovácsházi TE–Békésszentandrási HMSE 3–3, gól: Túri, Balázs, Multyán, ill. Kovács N. 2, Kiss L. Magyarbánhegyesi FC–Gádorosi LSE  0–1, gól: Rácz N. Kétegyháza SE–Csanádapácai EFC 1–1, gól: Tokaji, ill. Zsadány. Lőkösháza KSK–Csorvás SK 4–3, gól: Balázs 2, Rung, Szűcs, ill. Kaszai N 3.

4. forduló

Békésszentandrási HMSE–Lőkösháza KSK 4–0, gól: Ugrai 3, Rácz A. Csorvás SK–Kétegyháza SE 3–2, gól: Kecskeméti 2, Kaszai N., ill. Koszna (öngól), Földes. Csanádapácai EFC–Köröstarcsa KSK 0–1, gól: Petrovszki. Szabadkígyósi SZSC–Újkígyós FC 2–0, gól: Farkas F., Ekker A. Körösladány MSK–Bucsa SE 4–0, gól: Bakos 2, Laksteter, Ladányi. Vésztői SE–Battonyai TK 2–2, gól: Pap, Vámos, ill. Putnoki, Dajcs. Dobozi SE–Gádorosi LSE 0–2, gól: Polyák, Mórocz. Mezőkovácsházi TE–Magyarbánhegyesi FC 40, gól: Multyán, Túri, Zábrák, Balázs.

5. forduló

Battonyai TK–Körösladány MSK 1–1, gól: Liszkai, ill. Bakos. Bucsa SE–Szabadkígyósi SZSC 0–4, gól: Burkus 2, Kindel, Farkas V. Újkígyós FC–Csanádapácai EFC 0–4, gól: Varga G. 3, Csende. Köröstarcsa KSK–Csorvás SK 2–2, gól: Bartó, Farkas, ill. Kecskeméti, Szatmári B. Gádorosi LSE–Vésztői SE 1–2, gól: Rácz, ill. Pap 2. Magyarbánhegyesi FC–Dobozi SE 0–1, gól: Mészáros Z. Kétegyháza SE–Békésszentandrási HMSE 1–3, gól: Zemencsik, ill. Ugrai, Rácz R., Tóth A. Lőkösháza KSK–Mezőkovácsházi TE 2–2, gól: Balázs Gy. 2, ill. Bíró, Balázs T.

6. forduló

Mezőkovácsházi TE–Kétegyháza SE 0–0. Békésszentandrási HMSE–Köröstarcsa KSK 4–1, gól: Tóth A. 2, Kovács N., Rusz, ill. Tóth N. Csorvás SK–Újkígyós FC 1–2, gól: Kecskeméti (11-esből), ill. Kincses, Becsei. Csanádapácai EFC–Bucsa SE 0–1, gól: Berényi. Szabadkígyósi SZSC–Battonyai TK 4–1, gól: Juhász 2, Burkus, Farkas F., ill. Nyári. Körösladány MSK–Gádorosi LSE 4–0, gól: Bakos 2, Gilik, Laksteter. Vésztői SE–Dobozi SE 4–3, gól: Vámos 2, Bradák, Szőke, ill. Komlósi S., Mészáros, Szabó II. L. Lőkösháza KSK–Magyarbánhegyesi FC 4–0, gól: Bozsár, Balázs, Rotár, László L.

7. forduló

Battonyai TK–Csanádapácai EFC 2–2, gól: Roczkó, Kovács Z., ill. Matyelka, Varga. Bucsa SE–Csorvási SK 2–1, gól: Berényi, Nagy G., ill. Kecskeméti. Ifi: 3–2. Újkígyós FC–Békésszentandrási HMSE 2–2, gól: Becsei 2, ill. Rácz A., Ugrai. Köröstarcsa KSK–Mezőkovácsházi TE 3–6, gól: Tóth I. 2, Pócsik (öngól), ill. Bíró 4, Balázs, Földi. Dobozi SE–Körösladány MSK 0–1, gól: Bakos. Magyarbánhegyesi FC–Vésztői SE 0–1, gól: Vámos.  Kétegyháza SE–Lőkösháza KSK 5–2, gól: Tokaji 3, Kopács, Molnár, ill. Miklós, Balázs Gy. Gádorosi LSE–Szabadkígyósi SZSC 0–8, gól: Ekker A. 3, Burkus 2, Grósz 2, Tolnai.

8. forduló

Mezőkovácsházi TE–Újkígyós FC 2–1, gól: Bíró, Túri, ill. Becsei. Békésszentandrási HMSE–Bucsa SE 4–0, gól: Tóth A. 3, Rácz A. Csorvás SK–Battonyai TK 0–1, gól: Szabó Zs. Csanádapácai EFC–Gádorosi LSE 1–1, gól: Varga, ill. Mohácsi. Szabadkígyósi SZSC–Dobozi SE 5–0, gól: Tolnai 2, Ekker A., Burkus, Kovács P. Körösladány MSK–Vésztői SE 6–1, gól: Laksteter 2, Bakos J. 2, Ladányi, Gilik, ill. Vámos. Kétegyháza SE–Magyarbánhegyesi FC 20, gól: Tokaji, Teresán. Lőkösháza KSK–Köröstarcsa KSK 02, gól: Tóth I., Bartó.

9. forduló

Battonyai TK–Békésszentandrási HMSE 1–1, gól: Dajcs, ill. Kiss L. Bucsa SE–Mezőkovácsházi TE 2–2, gól: Kiss Z., Bujdosó, ill. Balázs, Bíró. Újkígyós FC–Lőkösháza KSK 0–1, gól: Balázs. Köröstarcsa KSK–Kétegyháza SE 1–2, gól: Gál, ill. Zemencsik, Medve. Vésztői SE–Szabadkígyósi SZSC 1–1, gól: Vámos, ill. Pap (öngól). Dobozi SE–Csanádapácai EFC 2–3, gól: Komlósi S., Barcsay, ill. Varga 2, Deák. Gádorosi LSE–Csorvás SK 2–2, gól: Szkalonai, Liszkai, ill. Kecskeméti, Szatmári I. Magyarbánhegyesi FC–Körösladány MSK 2–7, gól: Matúz T. 2, ill. Bakos 3, Papp Zs. 2, Laksteter, Gilik.

10. forduló

Mezőkovácsházi TE–Battonyai TK 1–2, gól: Bíró, ill. Szabó Zs., Putnoki. Csorvás SK–Dobozi SE 1–4, gól: Kaszai N., ill. Komlósi S. 2, Barcsay 2. Csanádapácai EFC–Vésztői SE 2–1, gól: Zsadány 2, ill. Lázár T. 2–2. Szabadkígyósi SZSC–Körösladány MSK 2–0, gól: Burkus 2. Köröstarcsa KSK–Magyarbánhegyesi FC 3–2, gól: Tóth I. 2, Bartó, ill. Fülöp B., Matúz T. Békésszentandrási HMSE–Gádorosi LSE 4–0, gól: Tóth A., Rácz A., Kiss T., Kovács N.

Szentandráson nem volt esélye a Gádorosnak

Fotó: Babák Zoltán/newjsag.hu

Kétegyháza SE–Újkígyós FC 2–0, gól: Kopács, Kurta László. Lőkösháza KSK–Bucsa SE 2–1, gól: Balázs 2, ill. Szabó D.

11. forduló

Battonyai TK–Lőkösháza KSK 2–1, gól: Putnoki 2, ill. Bozsár. Bucsa SE–Kétegyháza SE 3–3, gól: Szabó D., Berényi, Nagy G., ill. Medve 2, Kopács. Újkígyós FC–Köröstarcsa KSK 5–2, gól: Rövid 2, Czifrák 2, Szabó D. ill. Bartó, Lánczi. Körösladány MSK–Csanádapácai EFC 5–1, gól: Laksteter 3, Papp Zs., Keresztesi, ill. Varga G.  Vésztői SE–Csorvás SK 1–1, gól: Pap, ill. Kecskeméti. Dobozi SE–Békésszentandrási HMSE 0–4, gól: Tóth A., Rácz R., Borgulya, Szabó F. Gádorosi LSE–Mezőkovácsházi TE 0–5, gól: Multyán 3, Balázs, Bíró. Magyarbánhegyesi FC–Szabadkígyósi SZSC 1–4, gól: Matuz T., ill. Burkus 2, Hegedűs, Kovács P.

12. forduló

Újkígyós FC–Magyarbánhegyesi FC 4–2, gól: Szabó D., Szalai, Becsei, Rövid, ill. Málik, Matuz T. Ifi: 3–2. Köröstarcsa KSK–Bucsa SE 1–2, gól: Tóth I., ill. Berényi, Szabó D. Ifi: 2–1. Mezőkovácsházi TE–Dobozi SE 7–1, gól: Multyán 3, Bíró 3, Balázs, ill. Barcsay. Ifi: 1–6. Békésszentandrási HMSE–Vésztői SE 4–0, gól: Szabó F., Ugrai, Tóth A., Kiss T. Ifi: 2–1. Csorvás SK–Körösladány MSK 1–4, gól: Szatmári I., ill. Laksteter 2, Fekete, Gilik. Ifi: 1–6. Csanádapácai EFC–Szabadkígyósi SZSC 1–4, gól: Burkus 2, Ekker A., Farkas F. Ifi: 4–0. Kétegyháza SE–Battonyai TK 0–0. Ifi: 6–1. Lőkösháza KSK–Gádorosi LSE 3–1, gól: Miklós, Kiss T., Szűcs, ill. Mucsi. Ifi: 8–0.

13. forduló

Battonyai TK–Köröstarcsa KSK 3–1, gól: Putnoki 2, Zsóri, ill. Bartyik. Bucsa SE–Újkígyós FC 6–1, gól: Nagy G. 3, Berényi, Tokai, Bujdosó, ill. Becsei. Szabadkígyósi SZSC–Csorvás SK 1–2, gól: Maczák (öngól), ill. Kaszai N. 2. Körösladány MSK–Békésszentandrási HMSE 1–2, gól: Laksteter, ill. Ugrai, Kiss L. Vésztői SE–Mezőkovácsházi TE 3–3, gól: Vámos 2, Lázár T., ill. Bíró 2, Péli. Dobozi SE–Lőkösháza KSK 1–0, gól: Bordács. Gádorosi LSE–Kétegyháza SE 1–4, gól: Szkalonai, ill. Kopács 2, Molnár, Medve. Magyarbánhegyesi FC–Csanádapácai EFC 6–3, gól: Lakatos 2, Málik 2, László Z., Matuz T., ill. Matyelka, Csende, Varga.

14. forduló

Bucsa SE–Magyarbánhegyesi FC 3–0, gól: Berényi 2, Kulik Cs. Újkígyós FC–Battonyai TK 1–1, gól: Varga, ill. Liszkai. Köröstarcsa KSK–Gádorosi LSE 4–1, gól: Bartó 2, Farkas, Lánczi, ill. Agócs. Mezőkovácsházi TE–Körösladány MSK 1–4, gól: Túri, ill. Bakos 3, Gilik. Békésszentandrási HMSE–Szabadkígyósi SZSC 0–0. Csorvás SK–Csanádapácai EFC 3–0, gól: Szatmári I. 2, Samu. Kétegyháza SE–Dobozi SE 0–1, gól: Komlósi S. Lőkösháza KSK–Vésztői SE 0–2, gól: Bradák 2.

15. forduló

Battonyai TK–Bucsa SE 2–1, gól: Dajcs, Hrabovszki, ill. Tokai. Csanádapácai EFC–Békésszentandrási HMSE 1–2, gól: Varga, ill. Kiss T., Pisont A. Szabadkígyósi SZSC–Mezőkovácsházi TE 3–1, gól: Burkus, Farkas Zs., Ekker A., ill. Pócsik. Körösladány MSK–Lőkösháza KSK 8–0, gól: Bakos 4, Laksteter 2, Papp Zs. 2. Vésztői SE–Kétegyháza SE 2–0, gól: Lázár T., Bradák. Dobozi SE–Köröstarcsa KSK 3–0, gól: Váczi S., Kovalovszki, Komlósi Zs. Gádorosi LSE–Újkígyós FC 1–4, gól: Szkalonai, ill. Szabó D. 3, Rövid. Magyarbánhegyesi FC–Csorvás SK 2–4, gól: Málik, Lakatos, ill. Szatmári I. 2, Kaszai N., Samu.

 
A legfrissebbek...

Labdarúgó szépségünk

Júniusi szépségünk Medvegy Niki, a Békéscsabai Wanted SC hátvédje. A rutinos védő a Szegedi Tudományegyetemen végzett, jelenleg édesapja cégénél áll alkalmazásban irodai ügyintézőként.

Részletek a Labdarúgó szépségek menüpontban, vagy ide kattintva.


HIRDETÉS


A legfrissebbek...

Galéria. Több kép került ki a galériába a regionális női nagypályás bajnokság gyulai fordulójáról.

Gólvágók. Frissítettük a különböző osztályok góllövőlistáit.

 
Tabellák

Tabellák

NB II

1.  Ajka 0 0
2.  Balmazújváros 0 0
3.  Békéscsaba 0 0
4.  Cegléd 0 0
5.  Dunaújváros 0 0
6.  Gyirmót-Győr 0 0
7.  Kisvárda 0 0
8.  Kozármisleny 0 0
9.  Nyíregyháza 0 0
10.  Siófok 0 0
11.  Sopron 0 0
12.  Szigetszentmiklós 0 0
13.  Szolnok 0 0
14.  Tatabánya 0 0
15.  Vasas 0 0
16.  Zalaegerszeg 0 0

NB III KÖZÉPSŐ CSOPORT

1.  Baja 0 0
2.  Bölcske 0 0
3.  Bp. Honvéd II. 0 0
4.  Dunaharaszti 0 0
5.  Dabas 0 0
6.  Erzsébetváros 0 0
7.  Komló 0 0
8.  Maglód 0 0
9.  Monor 0 0
10.  Orosháza 0 0
11.  Rákosmente 0 0
12.  Soroksár 0 0
13.  Szeged 2011 0 0
14.  Szekszárd 0 0
15.  Várfürdő-Gyula 0 0
16.  Videoton FC II. 0 0

MEGYEI I. OSZTÁLY

1.  Füzesgyarmat 1 3
2.  Rákóczi Vasas 1 3
3.  Szarvas 1 3
4.  Szabadkígyós 1 3
5.  Körösladány 1 1
6.  Mezőberény 1 1
7.  Szeghalom 1 1
8.  Tótkomlós 1 1
9.  Frühwald-Jamina 1 1
10.  Méhkerék 1 1
11.  Csabacsűd 1 1
12.  Kondoros 1 1
13.  Nagyszénás 1 0
14.  Mezőhegyes 1 0
15.  Békéscsabai MÁV 1 0
16.  Gyomaendrőd 1 0

MEGYEI II. OSZTÁLY

1.  Battonya 1 3
2.  Dévaványa 1 3
3.  Lőkösháza 1 3
4.  Vésztő 1 3
5.  Békés 1 0
6.  Békésszentandrás 1 1
7.  Gádoros 1 1
8.  Sarkad 1 1
9.  Kétegyháza 1 1
10.  Újkígyós 1 1
11.  Elek 0 0
12.  Mezőkovácsháza 0 0
13.  Csorvás 1 0
14.  Doboz 1 0
15.  Bucsa 1 0
16.  Csanádapáca 1 0

MEGYEI III. OSZTÁLY, A

1.  Atletico Békéscsaba 0 0
2.  Békéssámson 0 0
3.  Dombegyház 0 0
4.  Gerla 0 0
5.  Kaszaper 0 0
6.  Köröstarcsa 0 0
7.  Kunágota 0 0
8.  Magyarbánhegyes 0 0
9.  Medgyesbodzás 0 0
10.  Medgyesegyháza 0 0
11.  Mezőmegyer 0 0
12.  Nagybánhegyes 0 0
13.  Okány 0 0
14.  Sarkadkeresztúr 0 0
15.  Zsadány 0 0

MEGYEI III. OSZTÁLY, B

1.  Csárdaszállás 0 0
2.  Gerendás 0 0
3.  Kamut 0 0
4.  Kardos-Örménykút 0 0
5.  Kétsoprony 0 0
6.  Kevermes 0 0
7.  Kötegyán 0 0
8.  Pusztaföldvár 0 0
9.  Szarvasi FC II. 0 0
10.  Szarvasi LSZK 0 0
11.  Telekgerendási SC 0 0

 

 
Chatszoba
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Átigazolások

Átigazolások

 
Utánpótlás tabellák

Utánpótlás tabellák

MEGYEI I. OSZTÁLY U19

1.  Rákóczi Vasas SE 1 3
2.  Körösladány MSK 1 3
3.  Csabacsűd SE 1 3
4.  Gyomaendrődi FC 1 3
5.  Nagyszénás SE 1 3
6.  Mezőberényi FC 1 3
7.  Jamina SE 1 1
8.  Méhkeréki SE 1 1
9.  Mezőhegyesi SE 0 0
10.  Szarvasi FC 0 0
11.  Kondorosi TE 1 0
12.  Szeghalmi FC 1 0
13.  Füzesgyarmati SK 1 0
14.  Szabadkígyósi SZSC 1 0
15.  Tótkomlósi TC 1 0
16.  Békéscsabai MÁV SE 1 0

MEGYEI II. OSZTÁLY U19

1.  Atletico Békéscsaba 0 0
2.  Békéssámson 0 0
3.  Dombegyház 0 0
4.  Gerla 0 0
5.  Kaszaper 0 0
6.  Köröstarcsa 0 0
7.  Kunágota 0 0
8.  Magyarbánhegyes 0 0
9.  Medgyesbodzás 0 0
10.  Medgyesegyháza 0 0
11.  Mezőmegyer 0 0
12.  Nagybánhegyes 0 0
13.  Okány 0 0
14.  Sarkadkeresztúr 0 0
15.  Zsadány 0 0

MEGYEI III. OSZTÁLY U19

1.  Békésszentandrási HMSE 1 3
2.  Kétegyháza SE 1 3
3.  Dévaványai SE 1 3
4.  Csorvás SK 1 1
5.  Vésztői SE 1 1
6.  Battonyai TK 1 1
7.  Békési FC 1 1
8.  Csanádapácai EFC 1 1
9.  Dobozi SE 1 1
10.  Lőkösháza KSK 1 1
11.  Sarkadi KLE 1 1
12.  Elek LE 0 0
13.  Mezőkovácsházi TE 0 0
14.  Bucsa SE 1 0
15.  Újkígyós FC 1 0
16.  Gádoros SE 1 0

U16 ÉSZAKI CSOPORT

1.  Szeghalmi FC 22 58
2.  Békési FC 22 52
3.  Körösladány MSK 22 48
4.  Dévaványa SE 21 40
5.  Frühwald-Jamina SE 21 37
6.  Mezőberényi FC 21 30
7.  Békéscsabai MÁV SE 21 27
8.  Kondorosi TE 21 26
9.  Sarkadi USC 22 19
10.  Méhkeréki SE 21 19
11.  Gyomaendrődi FC 20 12
12.  Füzesgyarmati SK 22 9

U16 DÉLI CSOPORT

1.  Tótkomlósi TC 22 58
2.  Orosházi MTK-ULE 1913 22 52
3.  Békéscsaba 1912 Előre 22 39
4.  Mezőkovácsházi TE 22 39
5.  Mezőhegyesi SE 22 38
6.  Szabadkígyósi SZSC 22 37
7.  Nagyszénás SE 22 36
8.  Csabacsűd SE 22 34
9.  Battonyai TK 22 27
10.  Gádoros SE 22 12
11.  Kunágota TE 22 11
12.  Csorvás SK 22 1

A Kunágotától 1 büntetőpontot levontak.

 
Fociextra a Facebookon!

Keress minket a Facebookon!

 
Az év labdarúgója
Keressük az év legjobbját
Ki volt a megyei I. osztályban az év labdarúgója?

Bondár Attila (Méhkerék) (52 / 26%)
Sztojka Ádám (Méhkerék) (9 / 5%)
Cseke Tamás (Csabacsűd) (29 / 15%)
Sajben Gábor (Csabacsűd) (11 / 6%)
Kiri Mihály (Szarvas) (13 / 7%)
Klimaj Zoltán (Szarvas) (11 / 6%)
Nyúl Gábor (Jamina SE) (14 / 7%)
Tóth Lajos (Füzesgyarmat) (14 / 7%)
Miklya Miklós (Kondoros) (8 / 4%)
más játékos (39 / 20%)

Szavazatok száma: 200

Létrehozás időpontja:
2013-06-28 13:52:43

Szavazás lezárva:
2013-08-18 12:52:46


Lezárt szavazások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre