fociextra
Menü
 
Hírek

Hírek

Kupasorsolás

A Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészítették a Magyar Kupa második fordulójának párosítását. Az augusztus 28-i játéknapon az Előre SE hazai pályán fogadja az NB II-es ligakonkurens Balmazújváros csapatát.


Szabó Norbert 2 meccs

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága augusztus 13-i ülésén 2 soron következő Magyar Kupa országos főtábla mérkőzésre szóló eltiltást szabott ki Szabó Norbertre, a Geresdlak ellen kiállított orosházi védőre.


Változások Battonyán

Az átigazolási időszak legvégén egy új ember érkezett a Battonyai TK együtteséhez, egy régi motoros pedig elköszönt a társaktól. A határvárosiak leigazolták Aradról a 26 esztendős középpályást, Ioan Caldarast, aki a helyi Athletico együttesétől érkezett. A román légiós az öltözőben Molnár Richárd fogasát „örökölte meg, a 24 esztendős védő ugyanis a jövőben a Csongrád megyei Szentmihály csapatát erősíti.
Fontos foci tudnivalók

Mint ahogy az a július végi labdarúgó szezonnyitó értekezleten elhangozott, a 2013/14-es bajnokság kezdetétől a megyei I. osztályú csapatok számára kötelező lesz a digitális jegyzőkönyv használata. Ezzel kapcsolatban Szpisják Zsolt, a megyei szövetség igazgatója írásban is tájékoztatta az érintett egyesületeket.

A digitális jegyzőkönyvvel kapcsolatos legfontosabb tudnivaló, hogy azt nem szükséges kinyomtatni, amennyiben a csapatoknak nincs szükségük a dokumentumra. A kitöltött oldal előnye, hogy azonnal láthatóvá válik bárki számára a világhálón, az MLSZ adatbank rendszerében. A mérkőzés lejátszását követően pedig frissül a cserékkel, a színes lapokkal, illetve a gólszerzőkkel. Technikai problémák esetén természetesen a hagyományos, papír alapú jegyzőkönyv is használható még.

A megyei igazgató felhívja továbbá a csapatok figyelmét az elmúlt idény fegyelmi határozataira is. Az egyesületek az átigazolási dömping közepette olykor elfeledkeznek új játékosaikat „leinformálni”, vagy éppen a távozó labdarúgóik „menlevelén” feltüntetni ezeket az információk, pedig egy ebből bekövetkező estleges óvásnál az átadó klub is büntethető!


Visszaállt a 14 éves korhatár

Mint arról Szpisják Zsolt megyei igazgató tájékoztatást adott, egy nappal a bajnokság rajtja előtt a megyei egyesületek jóvoltából összejött a kellő számú beleegyezés, így a versenykiírással ellentétben, változatlanul a 14. betöltött életév az U19-es bajnokságban szepeltethető labdarúgók alsó korhatára!


Gradinariu játékjogát felfüggesztették

Vehemens ember hírében áll Dan-Codru Gradinariu, a Kétegyháza SE román játékos-edzője, aminek az egyik nemrégiben lejátszott edzőmeccsen tanújelét is adta. Csapata Gyulán a Termál U21-es gárdájával vívott felkészülési találkozót. Az egyébként sportszerű meccsen a másodosztályú gárda trénere sok kivetnivalót talált Baráth játékvezető működésében, aki már rég nem vezet a kétegyháziaknak bajnokit. Az egyik ilyen esetnél a trénernél elszakadt a cérna, és lefejelte a sípmestert. A találkozónak azonnal vége szakadt, az ügynek nem. Gradinariu játékjogát a megyei igazgatóság fegyelmi bizottsága augusztus 21-ig felfüggesztette. Ekkor kerül sor a párját ritkító eset tárgyalására, vagyis gyanítható, hogy nem ússza meg ennyivel.


Dobozi nehézségek

Nehéz helyzetben van Barcsay Attila, a Dobozi SE labdarúgóinak trénere. A legutóbbi másodosztályú évet 12. helyen záró együttesből öt meghatározó szintű játékos távozott. Sztojka Zsolt és a gólerős Lukucz Mihály Méhkerékre távozott, Wagner Péter Dániel, Bordács Bence és Mészáros Zoltán a Békéscsabai Atleticóban folytatja pályafutását. Pótlásukra a védelemben bevethető Gyuris Zoltán (Békéscsabai MÁV) és Tímári Sándor (Görbeháza), valamint a játékos újrakezdő kapus, Balog István érkezett. A doboziak célja ilyen előjelek után nem lehet más, mint a bennmaradás kiharcolása.


Serdülő csoportok

Az MLSZ megyei igazgatóságán elkészítették a serdülő bajnokság csoportbeosztásának a tervezetét, amely már csak igen nyomós érvek esetén lesz módosítva.

Íme a beosztás. Észak: Sarkad USC, Berényi Gyermek FC, Köröstarcsa KSK, Dévaványai SE, Békési FC, Füzesgyarmati SK, Körösladány MSK, Frühwald-Jamina SE, Gyomaendrőd FC, Kondorosi TE, Mezőberényi FC, Szeghalmi FC, Méhkeréki SE, Békéscsabai MÁV SE.

Dél: Orosházi MTK-ULE (Rákóczi Vasas SE), Medgyesegyháza SE, Kunágotai TE, Mezőkovácsházi TE, Gádoros SE, Battonyai TK, Csorvás SK, Tótkomlósi TC, Mezőhegyesi SE, Nagyszénás SE, Szabadkígyósi SZSC, Szarvasi FC, Csabacsűd SE.


Kopács itt, Kopács ott

Gyorsan megtalálta az angolosan lelépő Kopács Zsolt helyettesét az eleki együttes, amely leigazolta Boruzs Sándort, a Szabadkígyós rutinos támadóját. A távozó középpályás Lőkösházán vagy Kétegyházán folytathatja, rosszabb esetben pedig eltiltás vár rá, mert a hírek szerint mindkét csapathoz hivatalosan elkötelezte magát.


Edzőcsere Battonyán

Másfél héttel a bajnoki rajt előtt edzőváltás történt a második vonalban szereplő Battonyai TK együttesénél. István András, az eddigi tréner munkahelyi feladatait már korábban is nehezen tudta összeegyeztetni a csapat programjával, és most jött el az idő arra, hogy átadja helyét. Az új szakvezető az ifjúságiakkal dolgozó Zsóri Zoltán lesz, aki játékosként a pályán belül is segíti a piros-feketéket, míg a fiatalok szakmai irányítását Daróczi Zoltán veszi át.


Lovas a Hunyadiban

Még sem Orosházára került Lovas Attila, a legutóbbi idényt Tótkomlóson töltő támadó középpályás. A 35 esztendős játékos ehelyett a megyei II. osztály legutóbbi bronzérmesénél, Békésszentandráson kötött ki, ahol eddig is kellően gólerős csatárok „fenték a fogukat” az ellenfelekre. Lovas nem egyedüli újonc lesz, hiszen a kék-fehéreknél tölti az új idényt a III. osztályban az év labdarúgójának választott védő, Steigler Ádám. Az erősítésre nagy szüksége lesz a Hunyadinak, mivel Csipai Csaba, Mochnács Tamás és Fabó Norbert is abbahagyta a focit.

 

 
Kispálya

Kispálya

Strand csapatokat várnak

A szarvasi Kacsa-tó melletti homokos „grundon” szeptember 8-án újra megrendezik a Toldi Kupa strandfoci tornát, amelyre várják a csapatok nevezését. Jelentkezni Tímár Nándornál lehet személyesen a Toldi Sörözőben, vagy a 0620/437-4072-es mobilszámon.

 
Pontos idő
 
Linktár
Linktár
 
 
Partnereink

 

Kondorosi Takarékszövetkezet

 

Hőtechnikai és Gépipari Kft.

 

Kovács és Pataki Kkt.

Könyvelés és adótanács.

A jó könyvelő aranyat ér!

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók száma
Indulás: 2012-02-06
 
Sajtószemle

Lapszemle

Így ért véget a megye kettő

Ez volt a megye három ebben a szezonban

NB II: hat játékostól, így Botistól is búcsúzik a Békéscsaba

Mi történt a megye kettő záró fordulójában?

A megye egy utolsó fordulóján történt

 
Videók

Videók

Meglepődött a beosztáson a Termál elnöke

Elek LE–Mezőkovácsházi TE kupadöntő

Elek LE–Mezőkovácsházi TE kupadöntő összefoglaló (DIGI Sport)

Elek LE–Mezőkovácsházi TE kupadöntő előzetese (Gigacz Balázs)

Mezőkovácsházi TEVárfürdő-Gyulai TFC (2013. 06. 05. Gigacz Balázs)

 
Meteorológia

Helyi időjárás 5 napra

 
Friss sporthírek

Foci- és sporthírek

http://sport365.hu/

 
Világóra és időjárás

 
Megyei II. osztály
Megyei II. osztály : Bajnoki program

Bajnoki program

  2013.07.20. 23:56

Bajnoki program

Megye II. osztály - 2013/2014

 

1. forduló.
Dévaványa SE–Bucsa SE 3–0 (2–0) Ifi: 2–0. Gól: Molnár J., Ernyes, Kéki. Gádoros SE–Békésszentandrási HMSE 4–4 (1–2) Ifi: 0–7. Gól: Mohácsi 3, Szkalonai (11-esből), ill. Rácz R. (11-esből), Rusz, Tóth A., Ugrai. Csorvás SK–Vésztői SE 3–4 (1–2) Ifi: 4–4. Gól: Kaszai N. 2, Samu, ill. Horváth P. 2, Vámos, Szőke. Battonyai TK–Csanádapácai EFC 6–1 (3–0) Ifi: 2–2. Gól: Kovács Z. 2, Podina 2, Szabó Zs., Liszkai, ill. Hrobár R. Békési FC–Sarkadi KLE 4–4 (3–0) Ifi: 2–2. Gól: Kardos 3, Reszelő J., ill. Molnár 2, Kurta, Tokaji (11-esből). Dobozi SE–Lőkösháza KSK 0–2 (0–2) Ifi: 2–2. Gól: Kiss T., Mittnacht. Újkígyós FC–Kétegyháza SE 2–2 (1–0) Ifi: 1–4. Gól: Becsei, Gyaraki, ill. Kolimár, Szabó D. (öngól).

Augusztus 28., szerda, 17.30:
Elek LE–Mezőkovácsházi TE


2. forduló. Augusztus 17., szombat, 17.00:
Kétegyháza SE–Dobozi SE
Gádoros SE–Békési FC
Sarkadi KLE–Dévaványai SE
Csanádapácai EFC–Csorvás SK
Vésztői SE–Elek LE
Mezőkovácsházi TE–Újkígyós FC
Augusztus 18., vasárnap, 17.00:
Bucsa SE–Battonyai TK
Lőkösháza KSK–Békésszentandrási HMSE

3. forduló. Augusztus 24., szombat, 17.00:
Békési FC–Lőkösháza KSK

Augusztus 25., vasárnap, 17.00:
E
lek LE–Csanádapácai EFC
Battonyai TK–Sarkadi KLE
Mezőkovácsházi TE–Vésztői SE
Dobozi SE–Újkígyós FC
Dévaványai SE–Gádoros SE
Békésszentandrási HMSE–Kétegyháza SE
Csorvás SK–Bucsa SE

4. forduló. Augusztus 31., szombat, 17.00:
Gádoros SE–Battonyai TK
Sarkadi KLE–Csorvás SK
Dobozi SE–Mezőkovácsházi TE
Újkígyós FC–Békésszentandrási HMSE
Kétegyháza SE–Békési FC
Csanádapácai EFC–Vésztői SE
Szeptember 1., vasárnap, 17.00:
Lőkösháza KSK–Dévaványai SE
Bucsa SE–Elek LE

5. forduló. Szeptember 7., szombat, 16.30:
Elek LE–Sarkadi KLE
Csorvás SK–Gádoros SE
Battonyai TK–Lőkösháza KSK
Dévaványai SE–Kétegyháza SE
Békési FC–Újkígyós FC
Békésszentandrási HMSE–Dobozi SE
Vésztői SE–Bucsa SE
Szeptember 8., vasárnap, 16.30:
Mezőkovácsházi TE–Csanádapácai EFC

6. forduló. Szeptember 14., szombat, 16.30:
Gádoros SE–Elek LE
Sarkadi KLE–Vésztői SE
Békésszentandrási HMSE–Mezőkovácsházi TE
Dobozi SE–Békési FC
Újkígyós FC–Dévaványai SE
Kétegyháza SE–Battonyai TK
Szeptember 15., vasárnap, 16.30:
Lőkösháza KSK–Csorvás SK
Bucsa SE–Csanádapácai EFC

7. forduló. Szeptember 21., szombat, 16.00:
Elek LE–Lőkösháza KSK
Csorvás SK–Kétegyháza SE
Battonyai TK–Újkígyós FC
Dévaványai SE–Dobozi SE
Békési FC–Békésszentandrási HMSE
Csanádapácai EFC–Sarkadi KLE
Vésztői SE–Gádoros SE
Mezőkovácsházi TE–Bucsa SE

8. forduló. Szeptember 28., szombat, 16.00:
Békési FC–Mezőkovácsházi TE
Békésszentandrási HMSE–Dévaványai SE
Dobozi SE–Battonyai TK
Újkígyós FC–Csorvás SK
Kétegyháza SE–Elek LE
Gádoros SE–Csanádapácai EFC
Sarkadi KLE–Bucsa SE
Szeptember 29., vasárnap, 16.00:
Lőkösháza KSK–Vésztői SE

9. forduló. Október 5., szombat, 15.00:
Elek LE–Újkígyós FC
Csorvás SK–Dobozi SE
Battonyai TK–Békésszentandrási HMSE
Dévaványai SE–Békési FC
Csanádapácai EFC–Lőkösháza KSK
Vésztői SE–Kétegyháza SE
Mezőkovácsházi TE–Sarkadi KLE
Október 6., vasárnap, 15.00:
Bucsa SE–Gádoros SE

10. forduló. Október 12., szombat, 15.00:
Dévaványai SE–Mezőkovácsházi TE
Békési FC–Battonyai TK
Békésszentandrási HMSE–Csorvás SK
Dobozi SE–Elek LE
Újkígyós FC–Vésztői SE
Kétegyháza SE–Csanádapácai EFC
Gádoros SE–Sarkadi KLE
Október 13., vasárnap, 15.00:
Lőkösháza KSK–Bucsa SE

11. forduló. Október 19., szombat, 14.30:
Elek LE–Békésszentandrási HMSE
Csorvás SK–Békési FC
Battonyai TK–Dévaványai SE
Sarkadi KLE–Lőkösháza KSK
Csanádapácai EFC–Újkígyós FC
Vésztői SE–Dobozi SE
Mezőkovácsházi TE–Gádoros SE
Október 20., vasárnap, 14.30:
Bucsa SE–Kétegyháza SE

12. forduló. Október 26., szombat, 14.30:
Battonyai TK–Mezőkovácsházi TE
Dévaványai SE–Csorvás SK
Békési FC–Elek LE
Békésszentandrási HMSE–Vésztői SE
Dobozi SE–Csanádapácai EFC
Újkígyós FC–Bucsa SE
Kétegyháza SE–Sarkadi KLE
Október 27., vasárnap, 13.30:
Lőkösháza KSK–Gádoros SE

13. forduló. November 2., szombat, 13.30:
Elek LE–Dévaványai SE
Csorvás SK–Battonyai TK
Gádoros SE–Kétegyháza SE
Sarkadi KLE–Újkígyós FC
Csanádapácai EFC–Békésszentandrási HMSE
Vésztői SE–Békési FC
Mezőkovácsházi TE–Lőkösháza KSK
November 3., vasárnap, 13.30:
Bucsa SE–Dobozi SE

14. forduló. November 9., szombat, 13.30:
Csorvási SK–Mezőkovácsházi TE
Battonyai TK–Elek LE
Dévaványai SE–Vésztői SE
Békési FC–Csanádapácai EFC
Békésszentandrási HMSE–Bucsa SE
Dobozi SE–Sarkadi KLE
Újkígyós FC–Gádoros SE
Kétegyháza SE–Lőkösháza KSK

15. forduló. November 16., szombat, 13.00:
Elek LE–Csorvás SK
Gádoros SE–Dobozi SE
Sarkadi KLE–Békésszentandrási HMSE
Csanádapácai EFC–Dévaványai SE
Mezőkovácsházi TE–Kétegyháza SE
Bucsa SE–Békési FC
November 17., vasárnap, 13.00:
Lőkösháza KSK–Újkígyós FC

16. forduló. November 23., szombat, 13.00:
Gádoros SE–Békésszentandrási HMSE
Vésztői SE–Csorvás SK
Csanádapácai EFC–Battonyai TK
Sarkadi KLE–Békési FC
Kétegyháza SE–Újkígyós FC
Mezőkovácsházi TE–Elek LE
November 24., vasárnap, 13.00:
Bucsa SE–Dévaványai SE
Lőkösháza KSK–Dobozi SE

17. forduló. November 30., szombat, 13.00:
Békésszentandrási HMSE–Lőkösháza KSK
Békési FC–Gádoros SE
Dévaványai SE–Sarkadi KLE
Battonyai TK–Bucsa SE
Csorvás SK–Csanádapácai EFC
Elek LE–Vésztői SE
Újkígyós FC–Mezőkovácsházi TE
Dobozi SE–Kétegyháza SE


Az ifjúsági mérkőzések a felnőtt találkozók előtt két órával kerülnek megrendezésre!

 
A legfrissebbek...

Labdarúgó szépségünk

Júniusi szépségünk Medvegy Niki, a Békéscsabai Wanted SC hátvédje. A rutinos védő a Szegedi Tudományegyetemen végzett, jelenleg édesapja cégénél áll alkalmazásban irodai ügyintézőként.

Részletek a Labdarúgó szépségek menüpontban, vagy ide kattintva.


HIRDETÉS


A legfrissebbek...

Galéria. Több kép került ki a galériába a regionális női nagypályás bajnokság gyulai fordulójáról.

Gólvágók. Frissítettük a különböző osztályok góllövőlistáit.

 
Tabellák

Tabellák

NB II

1.  Ajka 0 0
2.  Balmazújváros 0 0
3.  Békéscsaba 0 0
4.  Cegléd 0 0
5.  Dunaújváros 0 0
6.  Gyirmót-Győr 0 0
7.  Kisvárda 0 0
8.  Kozármisleny 0 0
9.  Nyíregyháza 0 0
10.  Siófok 0 0
11.  Sopron 0 0
12.  Szigetszentmiklós 0 0
13.  Szolnok 0 0
14.  Tatabánya 0 0
15.  Vasas 0 0
16.  Zalaegerszeg 0 0

NB III KÖZÉPSŐ CSOPORT

1.  Baja 0 0
2.  Bölcske 0 0
3.  Bp. Honvéd II. 0 0
4.  Dunaharaszti 0 0
5.  Dabas 0 0
6.  Erzsébetváros 0 0
7.  Komló 0 0
8.  Maglód 0 0
9.  Monor 0 0
10.  Orosháza 0 0
11.  Rákosmente 0 0
12.  Soroksár 0 0
13.  Szeged 2011 0 0
14.  Szekszárd 0 0
15.  Várfürdő-Gyula 0 0
16.  Videoton FC II. 0 0

MEGYEI I. OSZTÁLY

1.  Füzesgyarmat 1 3
2.  Rákóczi Vasas 1 3
3.  Szarvas 1 3
4.  Szabadkígyós 1 3
5.  Körösladány 1 1
6.  Mezőberény 1 1
7.  Szeghalom 1 1
8.  Tótkomlós 1 1
9.  Frühwald-Jamina 1 1
10.  Méhkerék 1 1
11.  Csabacsűd 1 1
12.  Kondoros 1 1
13.  Nagyszénás 1 0
14.  Mezőhegyes 1 0
15.  Békéscsabai MÁV 1 0
16.  Gyomaendrőd 1 0

MEGYEI II. OSZTÁLY

1.  Battonya 1 3
2.  Dévaványa 1 3
3.  Lőkösháza 1 3
4.  Vésztő 1 3
5.  Békés 1 0
6.  Békésszentandrás 1 1
7.  Gádoros 1 1
8.  Sarkad 1 1
9.  Kétegyháza 1 1
10.  Újkígyós 1 1
11.  Elek 0 0
12.  Mezőkovácsháza 0 0
13.  Csorvás 1 0
14.  Doboz 1 0
15.  Bucsa 1 0
16.  Csanádapáca 1 0

MEGYEI III. OSZTÁLY, A

1.  Atletico Békéscsaba 0 0
2.  Békéssámson 0 0
3.  Dombegyház 0 0
4.  Gerla 0 0
5.  Kaszaper 0 0
6.  Köröstarcsa 0 0
7.  Kunágota 0 0
8.  Magyarbánhegyes 0 0
9.  Medgyesbodzás 0 0
10.  Medgyesegyháza 0 0
11.  Mezőmegyer 0 0
12.  Nagybánhegyes 0 0
13.  Okány 0 0
14.  Sarkadkeresztúr 0 0
15.  Zsadány 0 0

MEGYEI III. OSZTÁLY, B

1.  Csárdaszállás 0 0
2.  Gerendás 0 0
3.  Kamut 0 0
4.  Kardos-Örménykút 0 0
5.  Kétsoprony 0 0
6.  Kevermes 0 0
7.  Kötegyán 0 0
8.  Pusztaföldvár 0 0
9.  Szarvasi FC II. 0 0
10.  Szarvasi LSZK 0 0
11.  Telekgerendási SC 0 0

 

 
Chatszoba
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Átigazolások

Átigazolások

 
Utánpótlás tabellák

Utánpótlás tabellák

MEGYEI I. OSZTÁLY U19

1.  Rákóczi Vasas SE 1 3
2.  Körösladány MSK 1 3
3.  Csabacsűd SE 1 3
4.  Gyomaendrődi FC 1 3
5.  Nagyszénás SE 1 3
6.  Mezőberényi FC 1 3
7.  Jamina SE 1 1
8.  Méhkeréki SE 1 1
9.  Mezőhegyesi SE 0 0
10.  Szarvasi FC 0 0
11.  Kondorosi TE 1 0
12.  Szeghalmi FC 1 0
13.  Füzesgyarmati SK 1 0
14.  Szabadkígyósi SZSC 1 0
15.  Tótkomlósi TC 1 0
16.  Békéscsabai MÁV SE 1 0

MEGYEI II. OSZTÁLY U19

1.  Atletico Békéscsaba 0 0
2.  Békéssámson 0 0
3.  Dombegyház 0 0
4.  Gerla 0 0
5.  Kaszaper 0 0
6.  Köröstarcsa 0 0
7.  Kunágota 0 0
8.  Magyarbánhegyes 0 0
9.  Medgyesbodzás 0 0
10.  Medgyesegyháza 0 0
11.  Mezőmegyer 0 0
12.  Nagybánhegyes 0 0
13.  Okány 0 0
14.  Sarkadkeresztúr 0 0
15.  Zsadány 0 0

MEGYEI III. OSZTÁLY U19

1.  Békésszentandrási HMSE 1 3
2.  Kétegyháza SE 1 3
3.  Dévaványai SE 1 3
4.  Csorvás SK 1 1
5.  Vésztői SE 1 1
6.  Battonyai TK 1 1
7.  Békési FC 1 1
8.  Csanádapácai EFC 1 1
9.  Dobozi SE 1 1
10.  Lőkösháza KSK 1 1
11.  Sarkadi KLE 1 1
12.  Elek LE 0 0
13.  Mezőkovácsházi TE 0 0
14.  Bucsa SE 1 0
15.  Újkígyós FC 1 0
16.  Gádoros SE 1 0

U16 ÉSZAKI CSOPORT

1.  Szeghalmi FC 22 58
2.  Békési FC 22 52
3.  Körösladány MSK 22 48
4.  Dévaványa SE 21 40
5.  Frühwald-Jamina SE 21 37
6.  Mezőberényi FC 21 30
7.  Békéscsabai MÁV SE 21 27
8.  Kondorosi TE 21 26
9.  Sarkadi USC 22 19
10.  Méhkeréki SE 21 19
11.  Gyomaendrődi FC 20 12
12.  Füzesgyarmati SK 22 9

U16 DÉLI CSOPORT

1.  Tótkomlósi TC 22 58
2.  Orosházi MTK-ULE 1913 22 52
3.  Békéscsaba 1912 Előre 22 39
4.  Mezőkovácsházi TE 22 39
5.  Mezőhegyesi SE 22 38
6.  Szabadkígyósi SZSC 22 37
7.  Nagyszénás SE 22 36
8.  Csabacsűd SE 22 34
9.  Battonyai TK 22 27
10.  Gádoros SE 22 12
11.  Kunágota TE 22 11
12.  Csorvás SK 22 1

A Kunágotától 1 büntetőpontot levontak.

 
Fociextra a Facebookon!

Keress minket a Facebookon!

 
Az év labdarúgója
Keressük az év legjobbját
Ki volt a megyei I. osztályban az év labdarúgója?

Bondár Attila (Méhkerék) (52 / 26%)
Sztojka Ádám (Méhkerék) (9 / 5%)
Cseke Tamás (Csabacsűd) (29 / 15%)
Sajben Gábor (Csabacsűd) (11 / 6%)
Kiri Mihály (Szarvas) (13 / 7%)
Klimaj Zoltán (Szarvas) (11 / 6%)
Nyúl Gábor (Jamina SE) (14 / 7%)
Tóth Lajos (Füzesgyarmat) (14 / 7%)
Miklya Miklós (Kondoros) (8 / 4%)
más játékos (39 / 20%)

Szavazatok száma: 200

Létrehozás időpontja:
2013-06-28 13:52:43

Szavazás lezárva:
2013-08-18 12:52:46


Lezárt szavazások
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.