Cikkek : Megyei sláger: Méhkerék–Gyula párharc |
Megyei sláger: Méhkerék–Gyula párharc
Az osztályozók párosítása
FOCIEXTRA
A Magyar Labdarúgó Szövetség korábban elkészítette az osztályozó mérkőzések sorsolását. Mint ismert, az NB III-as bajnokok az NB II két csoportjának 5–8. helyezettjeivel a másodosztályért, míg a 3–5-ig helyezettek és a két legjobb hatodik a megyei bajnokokkal a harmadik vonalért küzdhet majd meg. A Fociextra az előzetes „sablon” alapján csokorba szedte, hogy mely csapatok számára nem ért még véget az évad.
Az eredeti párosítás egyetlen helyen módosult: mivel az MTK Hungária nem indít második számú csapatot a jövőben, ezért a Mátra-csoportban negyedik helyen végzett kék-fehér együttes helyére az ötödik Rákosmente KSK került, annak a pozícióját pedig a tabellán utána következő Maglódi TC „örökölte meg”. A harmadik vonalban a két legjobb hatodik jogán a Körmend és a Hajdúböszörmény meccselhet a bennmaradásért.
Viharsarki szempontból nem kedvező, hogy összekerült a két érdekelt csapatunk, mivel így csupán egy juthat fel, illetve maradhat közülük a harmadik vonalban. Másfelől így viszont a megyei bajnokságok mezőnye nem gyarapodik felülről, amit csak kevesek mondhatnak el. A szomszédos csongrádi I. osztályba például négy csapat csúszik vissza, alaposan átrendezve az erőviszonyokat!
Megúszták az osztályozót, vagyis akár már most kivehetik nyári szabadságukat az NB III-as csoportok második helyezettjei. A lista így fest: Monor SE, Erzsébeti SMTK, Nyírbátor FC, FC Hatvan, Tolle UFC Szekszárd, Andráshida SC.
Az osztályozók párosítása
Az NB II-ért megvívandó mérkőzések:
Mátra-csoport 1. helyezettje–NB II Keleti csoport 6.
Fortress Felsőtárkány SC–Szolnoki MÁV FC
Tisza-csoport 1.–NB II Keleti csoport 7.
Várda SE–Szeged 2011
Alföld-csoport 1.–NB II Keleti csoport 8.
Soroksár SC–Restart-Ceglédi VSE
NB II Nyugati csoport 6.–Duna-csoport 1.
Duna FC Tatabánya–Budaörsi SC
Bakony-csoport 1.–NB II Nyugati csoport 7.
Dorogi FC–Szigetszentmiklósi TK-Erima
Dráva-csoport 1.–NB II Nyugati csoport 8.
Dunaújváros PASE–Soproni VSE-GYSEV-Goldschmidt
Az NB III-ért megvívandó mérkőzések:
Békés megyei I. osztály 1.–Alföld-csoport 3.
Méhkeréki SE–Várfürdő-Gyulai TFC
Mátra-csoport 5.–Pest megyei I. osztály 1.
Maglódi TC–Veresegyház VSK
Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztály 1.–Tisza-csoport 5.
Tiszafüred VSE–Létavértes SC ’97
Csongrád megyei I. osztály 1.–Tisza-csoport 4.
Tápé ESK–Cigánd SE
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztály 1.–Tisza-csoport 3.
Szikszó-Tomor-Lak KSE–FC Tiszaújváros
Heves megyei I. osztály 1.–Alföld-csoport 4.
Markaz FC–Dunaharaszti MTK
Mátra-csoport 3.–Nógrád megyei I. osztály 1.
Rákospalotai EAC–Berkenye SE
Alföld-csoport 5.–Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I. osztály 1.
Tököl VSK–SE Kemecse
Hajdú-Bihar megyei I. osztály 1.–A hat csoport legjobb 6.-ja
Ebesi KKSE–Körmendi FC
Bács-Kiskun megyei I. osztály 1.–Mátra-csoport 4.
Kiskunfélegyházi HTK–Rákosmente KSK
Duna-csoport 5.–Veszprém megyei I. osztály 1.
Jászapáti VSE–Úrkút SK
Dráva-csoport 3.–Vas megyei I. osztály 1.
Nagyatádi FC–Kőszegi SK
Baranya megyei I. osztály 1.–Dráva-csoport 4.
Pécsváradi SK–Szentlőrinci SE
Budapest I. osztály 1.–Duna-csoport 3.
Ikarus BSE–Diósdi TC-Select
Bakony-csoport 4.–Somogy megyei I. osztály 1.
Balatonfüredi FC –Balatonszárszó NS
Fejér megyei I. osztály 1.–Dráva-csoport 5.
Velence SE–Pécsi MFC-Matias II.
A hat csoport második legjobb 6.-ja–Komárom-Esztergom megyei I. osztály 1.
Hajdúböszörményi TE–Kecskéd KSK
Duna-csoport 4.–Győr-Moson-Sopron megyei I. osztály 1.
Videoton FC–Győrszemere KSK
Bakony-csoport 5.–Zala megyei I. osztály 1.
Újbuda FC –Zalaszentgróti VFC
Tolna megyei I. osztály 1.–Bakony-csoport 3.
Majosi SE–Futura Mosonmagyaróvári TE
Az első meccsek időpontja: június 8-9., a visszavágókra a következő hétvégén kerül majd sor. Bár erre vonatkozó konkrét információnk nincs, de a Méhkerék–Gyula megyei párharc első felvonására június 9-én kerül sor, a visszavágót pedig június 15-én vívják a fürdővárosban.
|