DVSC-DEAC–Békéscsaba 1912 Előre sE
Elszálltak az első osztályú remények
FOCIEXTRA
Időn túli Randelovic-góllal döntetlenre mentette a sereghajtó Debrecen elleni meccsét, ezzel elszálltak a feljutási reményei az Előre SE csapatának, mivel a Mezőkövesd megyei rangadót nyert Putnokon. A csabai alakulat gyenge játékkal rukkolt ki, így a lelkesebb házigazdák mindenképpen rászolgáltak az egyik pontra.
vs 
Hirdetés

Orosháza FC–Vasas
Orosházán „megégett” a Vasas
FOCIEXTRA
Régen várt jó játékkal, Tóth Dániel mesterhármasával és a visszatérő Bernát Péter találatával szinte megalázta a feljutásra pályázó Vasast az Orosháza FC együttese. A sárga-feketék a győzelmükkel életben tartották saját esélyeiket az osztályozós helyek valamelyikének elérését illetően.
vs 
Várfürdő-Gyulai TFC–Tisza Volán SC
Nagy lehetőség veszett el
FOCIEXTRA
Korán hátrányba került, de még a szünet előtt egyenlített, a második félidőben pedig győzelmi esélyt mulasztott el a Várfürdő-Gyulai TFC együttese, amely szombaton egyetlen pontot tudott otthonában tartani a tavasszal jól szereplő Tisza Volán ellen. Az elmaradt sikerrel nagy lehetőség veszett el, miután a vetélytársak közül a Dunaharaszti is döntetlenre végezett, a Soroksár és a Monor viszont 3 ponttal gyarapodott.
vs 
Hétvégi előzetes
Még nem menthetetlen az Orosháza
FOCIEXTRA
Az NB II-es labdarúgó-bajnokság hétvégi 27. fordulója keretében, az Orosháza FC szombaton délután a Vasast fogadja, ugyanekkor az Előre Debrecenben szerepel. Egy osztállyal lejjebb a Gyula is hazai közönség előtt lép pályára a Tisza Volán ellen.

Cristian Ciganék most már akár a bajnoki címre is benyújthatják igényüket
Fotó: Rusznyák Csaba/gyulaihirlap.hu
Hirdetés

Tipp párbaj
Ismétlés a tudás atyja
FOCIEXTRA
Szokásos rovatunkban a pénteki meccsekre egyszer már tippelt a felkért két kondorosi sportember, Gráfik Krisztián, a KOTE ex-elnöke, egyben a klub honlapjának szerkesztője, továbbá Hegedűs Attila egykori kondorosi és endrődi labdarúgó, illetve NB II-es játékvezető. Mivel akkor elmaradt a komplett forduló, most újból ők következnek, némi korrekcióval jóváhagyva a március végi tippsort.
Bajnokavatás a harmadik vonalban
Még akadnak feladatok Eleken
FOCIEXTRA
A férfi felnőtt osztályok közül az idei év első bajnokavatására szerdán este Sarkadkeresztúron került sor, ahol a megyei III. osztályú pontvadászatot hibátlan teljesítménnyel vezető eleki csapat zsinórban huszadik bajnoki meccsét is magabiztosan behúzta. Aligha férhet kétség ahhoz, hogy ebben az évben a határvárosiaknál jobban senki nem érdemelhette volna ki az aranyérmeket.

Az eleki nézők szombaton bajnokcsapatot ünnepelhetnek
Esély(l)es
Kommentár
FOCIEXTRA
Az előttünk álló hosszú hétvégén – angol mintára – kettős fordulót rendeznek az I. és a II. osztályban. Bár a sorozatterhelés hatására minden játéknapon akad meglepő eredmény, mi változatlanul megpróbálunk útmutatást nyújtani a programot illetően, hogy megkönnyíthessük az olvasóink dolgát.

A Barabás István által őrzött berényi kaput nem egyszerű bevenni, ezért a kondorosiakra sem vár könnyű feladat pénteken
Fegyelmi határozatok
„Automatában” játszik a Méhkerék
FOCIEXTRA
Turcsek Zoltán kihagyja a Ványa elleni pénteki bajnoki mérkőzést. Az MLSZ Békés Megyei Igazgatóság Fegyelmi Bizottsága (FEB) május 14-i „összejövetelén” azért tiltotta el egy mérkőzésről a bajnokesélyes Méhkerék edzőjét, mert a hétvégi rangadón sértő megjegyzést tett a játékvezetőkre.
Programajánló
