Cikkek : A pályán belülről és a lelátóról |
A pályán belülről és a lelátóról
Reakciók a kupadöntő után
FOCIEXTRA
Botás Evelin és Gigacz Balázs jóvoltából felkerült egy csokorra való nyilatkozat a szombati emlékezetes kupadöntőről.
ELEK LE
Mikulás Mihály, vezetőedző: – Vereségünk ellenére büszke vagyok valamennyi játékosomra, a mai és az egész éves teljesítményükre. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy ilyen nagy számban jelen voltak és ilyen fantasztikus hangulatot teremtettek az egész mérkőzés alatt. Gratulálok a győztes mezőkovácsházi együttesnek.
Rostás Benjámin, játékos: – Gratulálok a Mezőkovácsházának, és a csapattársaimnak, mindenki helytállt.
Márk Róbert, játékos: – Köszönet a szurkolóinknak az egész éves bíztatásért, azért, hogy a mai napon ilyen szép számban eljöttek, remek hangulatot teremtve a lelátón. Életem egyik legfontosabb mérkőzése volt, szívvel-lélekkel készültem rá. Gratulálok a győztes csapatnak, bár a játékvezető sajnos számunkra hátrányosan befolyásolta a mérkőzést, így azt gondolom nem érdemeltünk vereséget. Köszönet játékostársaimnak, edzőmnek és a vezetőségnek, hogy ilyen meccsen játszhattam.
Krisán Krisztián, a csapat kapusa: – Büszke vagyok az egész évben nyújtott teljesítményre és arra, hogy ilyen csapattársaim vannak. Gratulálok a győztes kovácsháziaknak.
Kis László, az ifjúsági csapat edzője: – A gyerekek mindent megtettek azért, hogy történelmet írjanak. A mai napon az ellenfél egy góllal jobbnak bizonyult. Minden dicséret az eleki labdarúgóké.
Nagy László, technikai vezető: – Káprázatos mérkőzést játszottunk. Gratulálok mindenkinek, játékosnak, szurkolónak egyaránt.
Id. Gál Attila, szurkoló: – Büszkék lehetünk a csapatunkra, hogy idáig eljutott. Nagy öröm volt látni, hogy újra sok néző kísérte el csapatunkat.
Botás László, szurkoló: – Nagy élmény volt, hogy elekiként ott lehettem ezen a nagyszerű mérkőzésen, amelyet mi nyertünk meg, de a vándorkupát sajnos nem mi hozhattuk haza.
MEZŐKOVÁCSHÁZI TE
Almási Roland, szurkoló: – Nagyon izgalmas, gólzáporos mérkőzésen bizonyultunk jobbnak hajszálnyi különbséggel…
Bessenyei Krisztián, játékos: – Hatalmas élmény volt számomra, hogy a döntőig eljutottunk,és egy jól motivált, sportszerű csapatot sikerült legyőznünk.
Id. Berka István, vezetőségi tag: – Nagyon büszke vagyok a csapatra, hiszen megmutatta, hogy vert helyzetből is fel tud állni. Hatalmas siker ez a kupagyőzelem, ami reméljük, előrevetíti a szép jövőt.
Tonka Viktor, tartalék kapus: – Hatalmas élménnyel gazdagodtam, szeretnék gratulálni az eleki csapatnak, hiszen ők is nagyot küzdöttek, és csak a végén dőlt el a kupa sorsa. Remélem a főtáblán minél tovább eljut mindkét együttes!
Pócsik Ákos, a győztes gól szerzője: – Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a csapatnak! Mindenki számára felejthetetlen élmény volt ez a mérkőzés, akár a pályán, akár azon kívül, a szurkolóknak! Iszonyú nehéz dolgunk volt, mert az igazán remekül játszó Elek mellett a nagy hőséggel is meg kellett küzdenünk. Ami a gólomat illeti, az csak pont volt az i-betűre, hiszen társaim előtte már rúgtak hármat, amik ugyanolyan fontossággal bírtak. Persze annak azért nagyon örülök, hogy pont nekem adatott meg a győztes találat élménye. Eufórikus volt, remek lezárása a szezonnak! Köszönet a csapattársaknak, szurkolóknak, vezetőknek és mindenkinek, aki a siker mögött állt. Mindenkire szükség volt! Hajrá MTE!
Túri Tibor, játékos: – Egy fordulatos meccsen, alaposan megküzdöttünk a sikerért. Óriási érzés volt a kupát magasba emelni!
Gigacz Sándor, játékos: – Nagyon jó és szoros meccset játszottunk az Elekkel, mindkét fél kihozta magából a maximumot, de mi mutatkoztunk jobbnak ezen a napon. Köszönöm ezt az élményt a csapatomnak.
|