fociextra
Menü
 
Hírek

Hírek

Kupasorsolás

A Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészítették a Magyar Kupa második fordulójának párosítását. Az augusztus 28-i játéknapon az Előre SE hazai pályán fogadja az NB II-es ligakonkurens Balmazújváros csapatát.


Szabó Norbert 2 meccs

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága augusztus 13-i ülésén 2 soron következő Magyar Kupa országos főtábla mérkőzésre szóló eltiltást szabott ki Szabó Norbertre, a Geresdlak ellen kiállított orosházi védőre.


Változások Battonyán

Az átigazolási időszak legvégén egy új ember érkezett a Battonyai TK együtteséhez, egy régi motoros pedig elköszönt a társaktól. A határvárosiak leigazolták Aradról a 26 esztendős középpályást, Ioan Caldarast, aki a helyi Athletico együttesétől érkezett. A román légiós az öltözőben Molnár Richárd fogasát „örökölte meg, a 24 esztendős védő ugyanis a jövőben a Csongrád megyei Szentmihály csapatát erősíti.
Fontos foci tudnivalók

Mint ahogy az a július végi labdarúgó szezonnyitó értekezleten elhangozott, a 2013/14-es bajnokság kezdetétől a megyei I. osztályú csapatok számára kötelező lesz a digitális jegyzőkönyv használata. Ezzel kapcsolatban Szpisják Zsolt, a megyei szövetség igazgatója írásban is tájékoztatta az érintett egyesületeket.

A digitális jegyzőkönyvvel kapcsolatos legfontosabb tudnivaló, hogy azt nem szükséges kinyomtatni, amennyiben a csapatoknak nincs szükségük a dokumentumra. A kitöltött oldal előnye, hogy azonnal láthatóvá válik bárki számára a világhálón, az MLSZ adatbank rendszerében. A mérkőzés lejátszását követően pedig frissül a cserékkel, a színes lapokkal, illetve a gólszerzőkkel. Technikai problémák esetén természetesen a hagyományos, papír alapú jegyzőkönyv is használható még.

A megyei igazgató felhívja továbbá a csapatok figyelmét az elmúlt idény fegyelmi határozataira is. Az egyesületek az átigazolási dömping közepette olykor elfeledkeznek új játékosaikat „leinformálni”, vagy éppen a távozó labdarúgóik „menlevelén” feltüntetni ezeket az információk, pedig egy ebből bekövetkező estleges óvásnál az átadó klub is büntethető!


Visszaállt a 14 éves korhatár

Mint arról Szpisják Zsolt megyei igazgató tájékoztatást adott, egy nappal a bajnokság rajtja előtt a megyei egyesületek jóvoltából összejött a kellő számú beleegyezés, így a versenykiírással ellentétben, változatlanul a 14. betöltött életév az U19-es bajnokságban szepeltethető labdarúgók alsó korhatára!


Gradinariu játékjogát felfüggesztették

Vehemens ember hírében áll Dan-Codru Gradinariu, a Kétegyháza SE román játékos-edzője, aminek az egyik nemrégiben lejátszott edzőmeccsen tanújelét is adta. Csapata Gyulán a Termál U21-es gárdájával vívott felkészülési találkozót. Az egyébként sportszerű meccsen a másodosztályú gárda trénere sok kivetnivalót talált Baráth játékvezető működésében, aki már rég nem vezet a kétegyháziaknak bajnokit. Az egyik ilyen esetnél a trénernél elszakadt a cérna, és lefejelte a sípmestert. A találkozónak azonnal vége szakadt, az ügynek nem. Gradinariu játékjogát a megyei igazgatóság fegyelmi bizottsága augusztus 21-ig felfüggesztette. Ekkor kerül sor a párját ritkító eset tárgyalására, vagyis gyanítható, hogy nem ússza meg ennyivel.


Dobozi nehézségek

Nehéz helyzetben van Barcsay Attila, a Dobozi SE labdarúgóinak trénere. A legutóbbi másodosztályú évet 12. helyen záró együttesből öt meghatározó szintű játékos távozott. Sztojka Zsolt és a gólerős Lukucz Mihály Méhkerékre távozott, Wagner Péter Dániel, Bordács Bence és Mészáros Zoltán a Békéscsabai Atleticóban folytatja pályafutását. Pótlásukra a védelemben bevethető Gyuris Zoltán (Békéscsabai MÁV) és Tímári Sándor (Görbeháza), valamint a játékos újrakezdő kapus, Balog István érkezett. A doboziak célja ilyen előjelek után nem lehet más, mint a bennmaradás kiharcolása.


Serdülő csoportok

Az MLSZ megyei igazgatóságán elkészítették a serdülő bajnokság csoportbeosztásának a tervezetét, amely már csak igen nyomós érvek esetén lesz módosítva.

Íme a beosztás. Észak: Sarkad USC, Berényi Gyermek FC, Köröstarcsa KSK, Dévaványai SE, Békési FC, Füzesgyarmati SK, Körösladány MSK, Frühwald-Jamina SE, Gyomaendrőd FC, Kondorosi TE, Mezőberényi FC, Szeghalmi FC, Méhkeréki SE, Békéscsabai MÁV SE.

Dél: Orosházi MTK-ULE (Rákóczi Vasas SE), Medgyesegyháza SE, Kunágotai TE, Mezőkovácsházi TE, Gádoros SE, Battonyai TK, Csorvás SK, Tótkomlósi TC, Mezőhegyesi SE, Nagyszénás SE, Szabadkígyósi SZSC, Szarvasi FC, Csabacsűd SE.


Kopács itt, Kopács ott

Gyorsan megtalálta az angolosan lelépő Kopács Zsolt helyettesét az eleki együttes, amely leigazolta Boruzs Sándort, a Szabadkígyós rutinos támadóját. A távozó középpályás Lőkösházán vagy Kétegyházán folytathatja, rosszabb esetben pedig eltiltás vár rá, mert a hírek szerint mindkét csapathoz hivatalosan elkötelezte magát.


Edzőcsere Battonyán

Másfél héttel a bajnoki rajt előtt edzőváltás történt a második vonalban szereplő Battonyai TK együttesénél. István András, az eddigi tréner munkahelyi feladatait már korábban is nehezen tudta összeegyeztetni a csapat programjával, és most jött el az idő arra, hogy átadja helyét. Az új szakvezető az ifjúságiakkal dolgozó Zsóri Zoltán lesz, aki játékosként a pályán belül is segíti a piros-feketéket, míg a fiatalok szakmai irányítását Daróczi Zoltán veszi át.


Lovas a Hunyadiban

Még sem Orosházára került Lovas Attila, a legutóbbi idényt Tótkomlóson töltő támadó középpályás. A 35 esztendős játékos ehelyett a megyei II. osztály legutóbbi bronzérmesénél, Békésszentandráson kötött ki, ahol eddig is kellően gólerős csatárok „fenték a fogukat” az ellenfelekre. Lovas nem egyedüli újonc lesz, hiszen a kék-fehéreknél tölti az új idényt a III. osztályban az év labdarúgójának választott védő, Steigler Ádám. Az erősítésre nagy szüksége lesz a Hunyadinak, mivel Csipai Csaba, Mochnács Tamás és Fabó Norbert is abbahagyta a focit.

 

 
Kispálya

Kispálya

Strand csapatokat várnak

A szarvasi Kacsa-tó melletti homokos „grundon” szeptember 8-án újra megrendezik a Toldi Kupa strandfoci tornát, amelyre várják a csapatok nevezését. Jelentkezni Tímár Nándornál lehet személyesen a Toldi Sörözőben, vagy a 0620/437-4072-es mobilszámon.

 
Pontos idő
 
Linktár
Linktár
 
 
Partnereink

 

Kondorosi Takarékszövetkezet

 

Hőtechnikai és Gépipari Kft.

 

Kovács és Pataki Kkt.

Könyvelés és adótanács.

A jó könyvelő aranyat ér!

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók száma
Indulás: 2012-02-06
 
Sajtószemle

Lapszemle

Így ért véget a megye kettő

Ez volt a megye három ebben a szezonban

NB II: hat játékostól, így Botistól is búcsúzik a Békéscsaba

Mi történt a megye kettő záró fordulójában?

A megye egy utolsó fordulóján történt

 
Videók

Videók

Meglepődött a beosztáson a Termál elnöke

Elek LE–Mezőkovácsházi TE kupadöntő

Elek LE–Mezőkovácsházi TE kupadöntő összefoglaló (DIGI Sport)

Elek LE–Mezőkovácsházi TE kupadöntő előzetese (Gigacz Balázs)

Mezőkovácsházi TEVárfürdő-Gyulai TFC (2013. 06. 05. Gigacz Balázs)

 
Meteorológia

Helyi időjárás 5 napra

 
Friss sporthírek

Foci- és sporthírek

http://sport365.hu/

 
Világóra és időjárás

 
Cikkek
Cikkek : Bizonyítványosztás

Bizonyítványosztás

Elérhetetlen magasságban volt a mérce

Megyei I. o.: 5. Kondorosi TE   30   14   6   10   60–41   48

FOCIEXTRA

A Kondorosi TE együttese két bajnoki címmel a tarsolyában önmaga számára emelte már-már elérhetetlen magasságba a képzeletbeli mércét. Nem csoda, hogy ez a léc nem is maradt fenn. Az ötödik helyezés ellenére akadtak pozitívumai is a legutóbbi pontvadászatnak, amelyet Somogyi János vezetőedzővel tekintettünk át.


Nyéki, Bíró, Miklya és Kajtár közül csak a házi gólkirály hozta a tőle elvárhatót tavasszal  

Fotó: Babák Zoltán


– Hogyan értékeli csapatuk szereplését az előzetes elvárásokhoz viszonyítva?

– Két bajnoki arany után komoly örökséget vettem át. Ez az év az átalakulás éve volt, felsorolni is hosszas lenne a távozók listáját, ráadásul komoly sérüléshullám is sújtotta a csapatot. Emiatt huzamosabb időre kiesett Kajtár, Sárkány, Bíró, Laczó és Harangozó, de szinte nem akadt olyan játékosunk, aki valamilyen nyűg miatt ne hagyott volna ki mérkőzést. A bajnokság kezdetéhez képest változtak az elvárások, hiszen az őszi gyengébb szereplés hatására az első három helyezettet nem lehetett utolérni. Ennek okán a vezetés kérése az volt, hogy próbáljunk helyi fiatalokat beépíteni a csapatba, és lehetőleg szerezzük meg a negyedik pozíciót. Sajnos a módosított cél helyezésbeli részétől elmaradtunk, viszont két-három kondorosi fiatal tehetség sok lehetőséget kapott az idény során, nem is érdemtelenül.

Mely játékos(ok) teljesítményével voltak elégedettek és ki(k) maradt(ak) el a várakozásoktól?

– Míg ősszel csupán két játékos nyújtott átlagon felülit, addig a második félév során több jó egyéni teljesítmény is akadt. Az élre Miklya Miklós kívánkozik, aki féléves vegetáció után újra megtalálta régi önmagát. Az osztályozókönyvem alapján kiemelhető még Süli, Vajgely, Harangozó, ifjabb Somogyi, a fiatal Pintér és a döntő fontosságú gólokat szerző Filyó Péter. Nem szokásom nyilvánosan bírálni senkit, most sem ez a célom, inkább ösztönözni szeretném az érintetteket. Képességei alapján jobb teljesítményre képes Nyéki Boldizsár és Kajtár István. Az ő mindenkori eredményes szereplésük a csapat előrelépésének záloga lehet, ezért is említettem meg a nevüket.

– Mi volt a szezon legpozitívabb eseménye és legkellemetlenebb élménye?

– A tavaszi idény első harmada után állt össze a csapat, akkor már az eredmények is érkeztek. Más kérdés, hogy a legnagyobb pofont is ebben az időszakban kaptuk, amit a MÁV-val szemben elszenvedett vereség jelentett számunkra.

Pusztai Zsolt, vagy más néven „Puszek” stílusosan köszönt el a társaktól

Fotó: kondorosite.gportal.hu

– Milyennek tartja a bajnokságot szakmailag?

– A bajnoki címért küzdő három csapat kiemelkedett a mezőnyből. Kialakult egy hármas üldözőboly, amely szintén az átlag felett teljesített, a többiek viszont – beleértve a sereghajtó Sarkadot is – közel azonos játékerőt képviseltek. Közöttük nüánszok döntöttek és esetenként a jobb menedzselés.

– Meddig tart a pihenő, mikor kezdődik a felkészülés, feltűnnek-e új arcok az öltözőben?

– A dolgaink nagyon képlékeny állapotban vannak, hiszen szinte mindenki a nyári szabadságát tölti. Nyilván pótolnunk kell majd a visszavonuló nagy „öreget”, Pusztai Zsoltot, vannak is képben emberek, de a konkrét átigazolások várhatóan csak később dőlnek el. Annyi biztos, hogy a felkészülés július negyedikén kezdődik, s az első két héten négy foglalkozást tartunk, a folytatásban pedig három tréning, plusz két tesztmeccs szerepel a programunkban.

 

Házi góllövőlista

A kondorosi együttes 60 rúgott gólig jutott az év során. A legeredményesebb játékosnak Miklya Miklós bizonyult 16 találattal. Ifjabb Somogyi János 13, Filyó Péter, Laczó Szabolcs és Nyéki Boldizsár 5-5, Kajtár István és Kasik Pál 4-4, Dowidat Henrik, Ferenczi Attila, Harangozó Krisztián, Kerekes Attila, Lovas Attila és Süli András 1-1 gólt tett a közösbe, és egy öngólt is vétettek a zöld-fehérek ellen.

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
A legfrissebbek...

Labdarúgó szépségünk

Júniusi szépségünk Medvegy Niki, a Békéscsabai Wanted SC hátvédje. A rutinos védő a Szegedi Tudományegyetemen végzett, jelenleg édesapja cégénél áll alkalmazásban irodai ügyintézőként.

Részletek a Labdarúgó szépségek menüpontban, vagy ide kattintva.


HIRDETÉS


A legfrissebbek...

Galéria. Több kép került ki a galériába a regionális női nagypályás bajnokság gyulai fordulójáról.

Gólvágók. Frissítettük a különböző osztályok góllövőlistáit.

 
Tabellák

Tabellák

NB II

1.  Ajka 0 0
2.  Balmazújváros 0 0
3.  Békéscsaba 0 0
4.  Cegléd 0 0
5.  Dunaújváros 0 0
6.  Gyirmót-Győr 0 0
7.  Kisvárda 0 0
8.  Kozármisleny 0 0
9.  Nyíregyháza 0 0
10.  Siófok 0 0
11.  Sopron 0 0
12.  Szigetszentmiklós 0 0
13.  Szolnok 0 0
14.  Tatabánya 0 0
15.  Vasas 0 0
16.  Zalaegerszeg 0 0

NB III KÖZÉPSŐ CSOPORT

1.  Baja 0 0
2.  Bölcske 0 0
3.  Bp. Honvéd II. 0 0
4.  Dunaharaszti 0 0
5.  Dabas 0 0
6.  Erzsébetváros 0 0
7.  Komló 0 0
8.  Maglód 0 0
9.  Monor 0 0
10.  Orosháza 0 0
11.  Rákosmente 0 0
12.  Soroksár 0 0
13.  Szeged 2011 0 0
14.  Szekszárd 0 0
15.  Várfürdő-Gyula 0 0
16.  Videoton FC II. 0 0

MEGYEI I. OSZTÁLY

1.  Füzesgyarmat 1 3
2.  Rákóczi Vasas 1 3
3.  Szarvas 1 3
4.  Szabadkígyós 1 3
5.  Körösladány 1 1
6.  Mezőberény 1 1
7.  Szeghalom 1 1
8.  Tótkomlós 1 1
9.  Frühwald-Jamina 1 1
10.  Méhkerék 1 1
11.  Csabacsűd 1 1
12.  Kondoros 1 1
13.  Nagyszénás 1 0
14.  Mezőhegyes 1 0
15.  Békéscsabai MÁV 1 0
16.  Gyomaendrőd 1 0

MEGYEI II. OSZTÁLY

1.  Battonya 1 3
2.  Dévaványa 1 3
3.  Lőkösháza 1 3
4.  Vésztő 1 3
5.  Békés 1 0
6.  Békésszentandrás 1 1
7.  Gádoros 1 1
8.  Sarkad 1 1
9.  Kétegyháza 1 1
10.  Újkígyós 1 1
11.  Elek 0 0
12.  Mezőkovácsháza 0 0
13.  Csorvás 1 0
14.  Doboz 1 0
15.  Bucsa 1 0
16.  Csanádapáca 1 0

MEGYEI III. OSZTÁLY, A

1.  Atletico Békéscsaba 0 0
2.  Békéssámson 0 0
3.  Dombegyház 0 0
4.  Gerla 0 0
5.  Kaszaper 0 0
6.  Köröstarcsa 0 0
7.  Kunágota 0 0
8.  Magyarbánhegyes 0 0
9.  Medgyesbodzás 0 0
10.  Medgyesegyháza 0 0
11.  Mezőmegyer 0 0
12.  Nagybánhegyes 0 0
13.  Okány 0 0
14.  Sarkadkeresztúr 0 0
15.  Zsadány 0 0

MEGYEI III. OSZTÁLY, B

1.  Csárdaszállás 0 0
2.  Gerendás 0 0
3.  Kamut 0 0
4.  Kardos-Örménykút 0 0
5.  Kétsoprony 0 0
6.  Kevermes 0 0
7.  Kötegyán 0 0
8.  Pusztaföldvár 0 0
9.  Szarvasi FC II. 0 0
10.  Szarvasi LSZK 0 0
11.  Telekgerendási SC 0 0

 

 
Chatszoba
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Átigazolások

Átigazolások

 
Utánpótlás tabellák

Utánpótlás tabellák

MEGYEI I. OSZTÁLY U19

1.  Rákóczi Vasas SE 1 3
2.  Körösladány MSK 1 3
3.  Csabacsűd SE 1 3
4.  Gyomaendrődi FC 1 3
5.  Nagyszénás SE 1 3
6.  Mezőberényi FC 1 3
7.  Jamina SE 1 1
8.  Méhkeréki SE 1 1
9.  Mezőhegyesi SE 0 0
10.  Szarvasi FC 0 0
11.  Kondorosi TE 1 0
12.  Szeghalmi FC 1 0
13.  Füzesgyarmati SK 1 0
14.  Szabadkígyósi SZSC 1 0
15.  Tótkomlósi TC 1 0
16.  Békéscsabai MÁV SE 1 0

MEGYEI II. OSZTÁLY U19

1.  Atletico Békéscsaba 0 0
2.  Békéssámson 0 0
3.  Dombegyház 0 0
4.  Gerla 0 0
5.  Kaszaper 0 0
6.  Köröstarcsa 0 0
7.  Kunágota 0 0
8.  Magyarbánhegyes 0 0
9.  Medgyesbodzás 0 0
10.  Medgyesegyháza 0 0
11.  Mezőmegyer 0 0
12.  Nagybánhegyes 0 0
13.  Okány 0 0
14.  Sarkadkeresztúr 0 0
15.  Zsadány 0 0

MEGYEI III. OSZTÁLY U19

1.  Békésszentandrási HMSE 1 3
2.  Kétegyháza SE 1 3
3.  Dévaványai SE 1 3
4.  Csorvás SK 1 1
5.  Vésztői SE 1 1
6.  Battonyai TK 1 1
7.  Békési FC 1 1
8.  Csanádapácai EFC 1 1
9.  Dobozi SE 1 1
10.  Lőkösháza KSK 1 1
11.  Sarkadi KLE 1 1
12.  Elek LE 0 0
13.  Mezőkovácsházi TE 0 0
14.  Bucsa SE 1 0
15.  Újkígyós FC 1 0
16.  Gádoros SE 1 0

U16 ÉSZAKI CSOPORT

1.  Szeghalmi FC 22 58
2.  Békési FC 22 52
3.  Körösladány MSK 22 48
4.  Dévaványa SE 21 40
5.  Frühwald-Jamina SE 21 37
6.  Mezőberényi FC 21 30
7.  Békéscsabai MÁV SE 21 27
8.  Kondorosi TE 21 26
9.  Sarkadi USC 22 19
10.  Méhkeréki SE 21 19
11.  Gyomaendrődi FC 20 12
12.  Füzesgyarmati SK 22 9

U16 DÉLI CSOPORT

1.  Tótkomlósi TC 22 58
2.  Orosházi MTK-ULE 1913 22 52
3.  Békéscsaba 1912 Előre 22 39
4.  Mezőkovácsházi TE 22 39
5.  Mezőhegyesi SE 22 38
6.  Szabadkígyósi SZSC 22 37
7.  Nagyszénás SE 22 36
8.  Csabacsűd SE 22 34
9.  Battonyai TK 22 27
10.  Gádoros SE 22 12
11.  Kunágota TE 22 11
12.  Csorvás SK 22 1

A Kunágotától 1 büntetőpontot levontak.

 
Fociextra a Facebookon!

Keress minket a Facebookon!

 
Az év labdarúgója
Keressük az év legjobbját
Ki volt a megyei I. osztályban az év labdarúgója?

Bondár Attila (Méhkerék) (52 / 26%)
Sztojka Ádám (Méhkerék) (9 / 5%)
Cseke Tamás (Csabacsűd) (29 / 15%)
Sajben Gábor (Csabacsűd) (11 / 6%)
Kiri Mihály (Szarvas) (13 / 7%)
Klimaj Zoltán (Szarvas) (11 / 6%)
Nyúl Gábor (Jamina SE) (14 / 7%)
Tóth Lajos (Füzesgyarmat) (14 / 7%)
Miklya Miklós (Kondoros) (8 / 4%)
más játékos (39 / 20%)

Szavazatok száma: 200

Létrehozás időpontja:
2013-06-28 13:52:43

Szavazás lezárva:
2013-08-18 12:52:46


Lezárt szavazások
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77