Megyei kupadöntő
Elek vagy Mezőkovácsháza?
FOCIEXTRA
Megyei csapataink közül idén is négy szerepelhet ősztől a Magyar Kupa országos főtábláján. A Békéscsaba 1912 Előre SE és az Orosháza FC NB II-es együttese automatikusan tagja a 128-as mezőnynek, az Elek SE és a Mezőkovácsházi TE ellenben öt kemény fordulón át verekedte magát kiharcolva ezzel a részvételt. És még nincs vége, mivel a két gárda végigjátssza a sorozatot, a győztes pedig elnyeri a második alkalommal kiírt megyei Magyar Kupát. Fontos információ, hogy a kupadöntőkre díjtalan a belépés!
A találkozót idén is semleges helyszínen, a minden igényt kielégítő gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia center pályáján rendezik, 15 órás kezdéssel. A játékszabályok szerint döntetlen esetén 2 x 15 perc hosszabbítás következik, amennyiben az sem hoz döntést, úgy a büntetőpontról végzett rúgásokkal kell eldönteni a győztes kilétét.
A hírek szerint mindkét együttes szurkolói nagy erőkkel készülnek kedvenceik buzdítására a végső siker érdekében. Bár az elekiek harmadosztályú együttesként vívták ki a jogot a részvételre, kiváló szereplésük ismeretében nem mondhatók esélytelennek az évet egy osztállyal feljebb töltő kovácsháziak ellen.
Újításként, előmérkőzés is lesz, amelyet az idén életre keltett öregfiúk bajnokság két élcsapata vív egymással 13 órától. Itt döntetlen esetén 5-5 büntetőrúgás dönti el a győztes kilétét. A korai kezdés oka, hogy az id. Christián László Városi Sporttelepen 17 órától kerül sor a Várfürdő-Gyulai Termál FC–Méhkeréki SE NB III-as osztályozó mérkőzés visszavágójára.
ÍGY LÁTJÁK A TRÉNEREK
Mikulás Mihály, az Elek LE vezetőedzője:
– Szép sorozat van mögöttünk, ennek a megkoronázása lehet a kupadöntő, amit nem minden nap játszhat egy csapat. Nagyon komolyan vesszük a szombati eseményt, ismerve a Mezőkovácsházát, remek mérkőzésre van kilátás. Harmadosztályú együttesként már azt is bravúrnak tartom, hogy itt lehetünk, ezzel együtt szeretnénk meglepetést okozni. Vannak sérültjeink, sajnos emiatt csak a meccs napján derül ki ténylegesen, hogy milyen összeállításban léphetünk pályára. De alakuljon bárhogyan is a kezdő tizenegyünk összetétele, abban biztos vagyok, hogy mindenki odateszi majd magát. Az, hogy az országos főtáblára jutottunk, további szép élményt jelent játékosnak, edzőnek és szurkolónak egyaránt. Kíváncsian várjuk a sorsolást. Azt gondolom, kapjunk bárkit is, az a mérkőzés a foci ünnepe lesz Eleken.
A várható kezdőcsapat: Krisán – Márk, Szentgáli Z., Gál, Nagy I. – Bányai, Gyulai, Rostás, Kopács – Puporka, Kacsala.
Szalay, Nagy L., Mikulás, Kovács T., Oláh, Laczkó.
Ölei Dezső, a Mezőkovácsházi TE vezetőedzője:
– Jó mérkőzésre számítok, várhatón a szerencse fogja eldönteni, hogy melyik csapat fog diadalmaskodni. A hozzáállásunkkal remélhetőleg nem lesz probléma, hiszen a játékosainkat motiválja a felfokozott várakozás. Bár lesznek hiányzóink, ettől függetlenül bízom benne, hogy sikerül megnyernünk a kupát. Az elekiek eredménysora tiszteletet parancsol, hiszen veretlenül nyerték meg a megyei harmadosztályú bajnokságot, és a kupasorozatban is több esélyesebb ellenfelet búcsúztattak. Sajnos mi a bajnokságban nem úgy szerepeltünk, ahogyan azt vártuk, de szeretnénk megnyerni a kupát és ezzel kárpótolni a mellettünk végig kitartó szurkolóinkat. A főtáblán igyekszünk helytállni és mindent megtenni, hogy legalább egy fordulót tudjunk menni. Persze mindez erősen ellenfélfüggő is…
A várható kezdőcsapat: Sárközi – Bessenyei, Bíró, Földi – Tóth T., Vígh, Patyi, Marjai, Pilán – Bozsár, Péli.
Tonka, László, Gigacz, Benkő, Vincze, Pócsik.
A PROGRAM
13.00: BÉKÉSCSABAI RISE–BÉKÉSSZENTANDRÁSI ÖREGFIÚK
VEZETI: MIHÁLIK PÁL (VICZIÁN MÁTYÁS, FLINTA ZOLTÁN)
15.00: ELEK LE–MEZŐKOVÁCSHÁZI TE
VEZETI: BARTA TIBOR (CSATÁRI TIBOR, CSONKA BENCE)
AZ ELŐMÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐI
A Békéscsabai RISE együttese
A Békésszentandrási Öregfiúk csapata
AKIKBŐL A FŐHŐSÖK LESZNEK
Az Elek LE együttese
A Mezőkovácsházi TE csapata
ÚT A DÖNTŐIG
1. forduló. 2012. augusztus 8.
Elek LE–Battonyai TK 4–1 (2–0), gól: Puporka 3, Rostás, ill. Kovács Z.
Dombegyház NSE–Mezőkovácsházi TE 0–2 (0–1), gól: Pócsik, Túri.
2. forduló. 2012. szeptember 5.
Elek LE–Méhkeréki SE 3–1 (3–0), gól: Nagy I., Lázok, Gyulai, ill. Sztojka.
Mezőkovácsházi TE–Kondorosi TE 3–3 (1–2), gól: Túri, Multyán, Bozsár, ill. Ursz, Nyéki, ifj. Somogyi.
3. forduló. 2013. április 17.
Elek LE–Tótkomlósi TC 2–0 (1–0), gól: Gyulai, Puporka.
Mezőkovácsházi TE–Gádoros SE 9–1 (5–0), gól: Túri 2, Patyi 2, Bozsó 2, Bozsár, Péli, Balázs, ill. Medvegy.
4. forduló. 2013. május 29.
Elek LE–Vésztői SE 1–1 (1–0), gól: Gyulai, ill. Herbert.
Mezőkovácsházi TE–Frühwald-Jamina SE 6–1 (3–1), gól: Balázs 2, Péli 2, Bozsár, Patyi, ill. Moldovány.
5. forduló. 2013. június 5.
Elek LE–Rákóczi Vasas SE 1–0 (0–0), gól: Kopács.
Mezőkovácsházi TE–Várfürdő-Gyulai TFC 2–1 (0–0), gól: Péli, Bíró, ill. Bagyinszki.
6. forduló. 2013. június 15.
Elek LE–Mezőkovácsházi TE – (–)
A TAVALYI FINÁLÉ
2012. június 6.
Vésztői SE–Nagyszénás SE 2–1 (2–0)
Békéscsaba, Kórház utcai stadion, 600 néző. Vezette: Benyovszki Z.
Vésztő: Kohut – Tóth R., Litauszki, Lázár Adrián – Lázár T., Rábai R. (Balázs), Turbucz, Pap Zs., Bradák (Lázár K.) – Árgyelán, Vámos. Edző: Zsiros György.
Nagyszénás: Polyák (Pajkó) – Szikora, Simon, Asztalos (Kiss Z.), Szabó T. (Pekár) – Maglóczki (Boér Zs.), Vili (Kozma) Őze (Balogh Gy.), Szilágyi (Kárai) – Tasi, Kókai. Edző: Boér Gábor.
Gólszerző: Árgyelán, Rábai, illetve Tasi.
|